Part 1.- A buli

Szóval, mint már említettem, szinte mindenhová meghívnak minket. Ez ma sem volt másképp. Épp a suli folyosóján álltunk, vártuk, hogy végre beengedjenek a terembe, amikor két-talán másodikos- fiú lépett oda hozzánk. Megálltak előttünk, mire kérdőn néztem rájuk. Az egyik kicsit mintha megrémült volna, de a másik már mondta is:
-Öhm, mi csak azt szeretnénk kérdezni, hogy lesz egy buli nálam, ma este, elég sokan lesznek, és hogy nem lenne-e kedvetek eljönni? Persze, megértem ha nincs, csak megkérdeztem...-a végét már csak hadarta
-Persze, miért is ne mehetnénk? Ott leszünk, kösz a meghívást- mosolyodtam el, mire a fiúk láthatóan megkönnyebbültek, és kereket oldottak. Így történt, hogy gyorsan beszerveztünk magunknak egy péntek esti programot. Tulajdonképpen ez a meghívás pont kapóra jött,  Crystal tegnap óta rágta a fülemet, hogy mit fogunk csinálni péntek este, mert hogy "nem ülhetünk otthon, mint a lúzerek". Mondjuk engem nem zavart volna, ha otthon ülünk, mert nekem készülnöm kéne a hétfői dogára, de így is jó, majd tanulok szombaton. Talán ez is egy ok arra, hogy néhányan csodálnak. Messze az egyik legjobb tanuló vagyok a suliban. Jövőre érettségi, és nem engedhetem meg magamnak azt, hogy rontsak. Talán anya hibája, hogy ekkora maximalistát nevelt a gyerekéből... Nem tudom, de én szeretek így élni. Suli után hazamentem, egyrészt szólni anyunak, hogy este ne számítsanak rám mert jobb programom lesz mint tévézni velük, másrészt készülődni a buliba. Szerencsére otthon volt, épp kotyvasztott -bocsánat, főzött- valamit..
-Szia Addy, milyen volt a napod?- elég vidám volt a hangja, ami két dolgot jelenthet: vagy valamiért kitüntették a munkahelyén, vagy Mike valamivel örömöt szerzett neki. Az utóbbi gondolatot elhessegettem a fejemből, mert hát.. Bár, mondjuk lehetett egy vacsorameghívás is..
-Átlagos volt, de este nem leszek itthon. Két másodikos meghívott egy házibuliba, szóval ne számítsatok rám.
-Rendben van, elmehetsz- nem mintha kérdést tettem volna fel-, mi úgyis vacsorázni megyünk Mike-kal.-aha, tehát eltaláltam.
-Nagyszerű, szuper. Amúgy... Mit főzöl?
-Sajtos-csirkés penne. Kérsz?
-Nem kösz, asszem odaégett egy kicsit, vagy valami, mindenesetre fura szaga van.
-Adelaine, ne csináld már, kicsit megpirult a sajt a sütőben, ennyi az egész..-füstölgött anya. Mindig utálja, ha a konyhaművészetéért piszkálom.
-Tőlem... Nekem mindegy, de most akkor sem kérek, talán majd később-mondtam, majd felcaplattam az emeletre és bezárkóztam a szobámba. Körbenéztem az ismerős helységben, ledobtam a táskámat az ágyamra, majd bevonultam a saját fürdőszobámba. Odabent a szokásos rutin: sminklemosás, vízengedés, telefolyatni a kádat,majd kb. egy liter habfürdőt önteni bele, beülni a forró vízbe, relaxálni és olvasni. Egy óra után kiszálltam a kádból, a hajamra törülközőt csavartam és kimentem a fürdőből. Odaálltam a gardróbom elé, és jött a szokásos töprengés. Végül úgy döntöttem, hogy marad a magasderekú bordó szoknyám fekete, ujjatlan inggel. Visszavonultam a fürdőbe kisminkelni magam -ebben már rutinos vagyok. Beszárítottam a hajam és felvettem a ruháimat. Felhívtam Crystalt, megkérdeztem, hogy hogy áll, mire kijelentette, hogy most lett kész, és akár indul is értem, ha az úgy jó. Rábólintottam, majd a cipősszekrényemhez mentem. Mivel sokáig terveztünk maradni, sző sem lehet a 20 centis tűsarkúakról, úgyhogy egy alacsonyabb, telitalpú, fekete példányt választottam. Felkaptam a kistáskám, beledobtam a mobilom és lementem a földszintre. Bekiáltottam a konyhába, hogy elmentem, majd fogtam a kabátom és kiléptem az ajtón. Crystal már ott várt a kocsijával, úgyhogy beszálltam mellé, és elindultunk.
A megadott címre érkezve hangos zene fogadott minket. A teraszon nyitva volt az ajtó, onnan jött a dübörgés, kint diákok beszélgettek, ittak vagy cigiztek. Bementünk a házba, és én körülnéztem. Büdös volt, hangos volt a zene.. De ezt már megszoktam. Annak ellenére, hogy szeretek bulizni, egyszer nem voltam még részeg. Egyrészt azért mert szerintem nevetséges, ha valaki az első percekben leissza magát, és a hányásában fetreng a buli végéig, másrészt kellett aki hazavigye a kocsit, Crystallal együtt. Drága barátnőm ugyanis szeret piálni, rendszerint az első fél óra után totál KO, egyedül haza se tudna menni. Nem is dohányzom, utálom az egészet. Egyszer, kb. két éve próbáltam, de soha többet. Mire felocsúdtam a bambulástól, egy ismerős alak állt meg előttünk, fején a szokásos vigyorral. Cam volt az. Cameron Blake tipikusan az a gyerek, aki olyan, mint egy kiskutya. Első óta belém van esve, és lehetetlen őt levakarni. Nem mondom, hogy csúnya, magas, barna hajú, és elég jól néz ki, de nekem nem több, mint egy haver. Egy idegesítő haver, akivel néha jókat lehet beszélgetni. De semmi több.
-Mizu csajok? Jó a buli?-kérdezte tőlünk, és közben furán mozgott a feje a zene ütemére. Nem volt részeg, Cameron sosem iszik,ő csak mindenhol ott van.

-Kopj le, Cam- válaszolta Crystal, mire lehervadt a vigyor a fejéről. Crystal néha igazán kedve tud lenni.
-Semmi különös, most érkeztünk csak-válaszoltam neki én is, mire úgy tűnt, hogy megelégedett a válasszal.- Ne haragudj, de most megyünk, még körbenézünk.- mondtam neki, mire bólintott és odébbtáncolt. Én is tudok bunkó lenni, azokkal, akiket nem ismerek, az is vagyok, de Cameronnal nem tudok az lenni. Egyszerűen nem megy. Csak akkor, ha igazán rossz kedvem van. Körbejártuk a helységet, és láttam hogy kinyílik a bejárati ajtó. Egy csapat fiú jött be rajta, ismertem is őket, évfolyamtársak, de az egyik nem volt ismerős. Alaposan szemügyre vettem, de még mindig nem. Viszont.. Elképesztően jól nézett ki. Magas, szőkésbarna haj, kék szem, szemkápráztató mosoly... Abban a pillanatban éreztem, hogy ő kell nekem. Megrángattam Crystal karját, mire odanézett rám, gyorsan elmagyaráztam neki a helyzetet,és ő is odanézett, ahol a fiú állt.
-Wow. Kiszemelt a láthatáron?-kérdezte, azt hiszem józanul, de a mosolya nem épp erről árulkodott
-Igen. Szerinted hogy hívják?
-Kérdezd meg Cameront. Szegény lúzer, mindenől tud, mert mindenhol ott van-és igaza volt. Cam mindent tud, így próbálja kivenni a részét az iskolai hierarchiából, szegény próbálja feltornászni magát, de nem nagyon sikerül neki. Mindenesetre ő az, aki biztosan tudja a nevét. Oda is mentem hozzá.
-Cameron! Légyszi segíts. Van az a szőkésbarna hajú gyerek, ott, az évfolyamtársainkkal. Nem tudod, hogy ki ő? Hogy hívják? Kérlek, mondd hogy tudod!
-Jó, nyugi! Idén jött a suliba, azért nem ismerős. És igen, tudom a nevét. Aris Millernek hívják.
-Köszönöm, köszönöm!-gyorsan egy puszit nyomtam az arcára, majd elrohantam
Aris Miller, egy isten vagy!-suttogtam halkan. Meg akarom szerezni őt. Meg fogom szerezni őt. Bárkit megszerezhetek, ha akarok. És őt meg fogom szerezni. Bármi legyek, ha egy hónapon belül nem lesz az enyém.